_________________________________
Tudományos Lapok
a rendszerről
Szentendre, 2006.
Copyright: Szudétanémet Tudományos
Gyűjtemény
ISSN 1788-0963
I. évf. 2. szám
_________________________________
p.33 |
Dr. Lea-Katharina
Steller: A katolikus értelmezés
problematikája az Egyház
ismertetőjegyeinek és tulajdonságainak orosz ortodox
rendszerében "A beszéd hozzátartozik a
gondolathoz, amint a test, az élő test a lélekhez; mindent összevéve a gondolat az igazságért,
a létért van, tehát a nyelv is a dolgok igazságáért
létezik." Theodor Haecker A XXI. század elejére a média által sugallt élet központi kérdésévé a
gazdasági és az információtechnológiai újdonságok s ezek különböző,
gyakran forradalmi lehetőségei váltak. Ennek megfelelően alakul a
nyelvünk, formálódik magatartásunk. A vallás a "másság" mélyebb
magánkategóriájába került, ahol gyakran a mindennapok beteges
ellensúlyozására mágiává, szektává torzult. A kereszténység a hagyomány és az
intézményiesség nyűgének tűnik, de elnézik, mert karitatív munkára
még használható. A mindenütt előrenyomuló uniformitás és az új informatikai
világkultúra birodalma azonban nem képes létrehozni az emberiség mélyebb
egységét, amelynek egyre erősebb hiánya már régóta érződik az egyik
újságíró által "fekete |
p.34 |
lyukként" (1) definiált Egyházban. A kevesebb hivatás azonban nem
jelenti a közös hitvallásra épülő keresztény egység gyengülését, amely a
lényegi magban, azaz a Szentírás hagyományos olvasatában, a szentségeken
nevelkedett erkölcsi alapdöntésekben és a meghatározó
meggyőződésekben nyilatkozik meg. Az ebből fakadó
magatartásformák jóval mélyebben ívódtak belénk, mint a tömegkommunikáció
által világszerte egységesen ránkerőszakolt szokások és szófordulatok.
Ez a folyamat pedig napjainkra ismét előtérbe állította az Egyház
szerepét. De mi az Egyház? Nehéz erre válaszolni, hiszen a mai tudomány által
megkövetelt rendszerezett megfogalmazással nem találkozhatunk az
Újszövetségben, csak teológiai, krisztológiai gondolatkezdeményekkel. Ezzel a
kérdéssel az egyháztan, az ekkléziológia foglalkozik, korábban inkább
apologetikus, ma pedig a jézusi alapító szándékhoz mért formában. A Lumen
gentium előtérbe állította a kereszt jelében győzedelmeskedő
"Isten népét". Ezen kereszt az ember veszélyességével és
utálatosságával szembesít minket, de feltárja a gyöngeségében is
erősebb, a szabad embert szeretve megteremtő Istent az efölött
érzett öröm, belső biztonság pedig eggyéforraszt békességben minden
népet s nemzetet. Korunk most formálódó, sikerre és lényegre törő menedzsertípusa
azonban az általa ismert egyenösszefüggéseket keresi, a transzcendentalizmus
és az augusztiniánus szemlélet (2) ismeretlen fogalmak nála. Bizony, nehéz
megtenni, hogy az ember alávesse magát hittel annak, amit nem ért, azért,
hogy az ősbizalomra hagyatkozva megérthessen és a megismerhessen. Pedig
ez az igazi fejlődés, lényege az Értelemből születő
teremtésben rejlik, melynek beteljesedése a hit. |
p.35 |
Ennek az önteremtő szellemi munkának nélkülözhetetlen
segítőtársa a teológiai szakirodalom-olvasás. Egy idő után a
tanulmányok eleven párbeszédet kezdenek környezetünk minden rezdülésével,
"kimondják" a lényeget, "mutatják" az utat. Homjakov
"Cerkov odna" című, önmaga oroszságán túllépő
ekkléziológiai tézisei, amelyeket először németül, "Die Einheit in
der Kirche" címmel olvastam, meglepett azonosságával. Belesimult
eszméletembe, részesévé lett ennek az évezredes nyugati keresztény párbeszédnek.
Számomra sokkal inkább, mint Szolovjov, Florenszkij vagy Szergij Bulgakov.
Oka ennek az az érdekes, lényegre törekvő, de nem szó szerinti fordítás
volt, amelyet egy anonim német szeminarista készíthetett az 1920-as években.
Stilisztikai gyakorlat volt talán, hasonlóan a mi Magyar Iskolánkhoz? Nem
tudni. De rávilágított a problémára: ahhoz, hogy egy, a hagyományt más
formában tisztelő, más nyelvi és kultúrkörben alkotó teológus munkáit
megismerjük, a rendszerét kell megvizsgálnunk. A rendszer elemei mögött
azonban prekonceptuális ismeretek, vagyis más összefüggések, belátások,
előítéletek is meghúzódnak. Ezért a (nyílt) rendszert annak
teljességében, minden vonatkozásával természetesen lehetetlen más körülmények
között reprodukálni. Dönteni kell, hol legyen a hangsúly. Egy palántát a
kertünkbe csak akkor ültethetünk át egy másik kontinensről, ha számára
addig, amíg meg nem erősödik, hasonló éltető körülményeket nem
teremtünk. Így tud megmaradni, s tovább fejlődni, szabadon, önmaga
választva: ágait az árnyék vagy a fény felé fordítja. Ilyen teológiai kultúránk is. "Átültetése", a fordítás szép,
igen nehéz, de nemesítő feladat, amely nyelvünknek köszönhetően nem
szenved határokat. Szeretem ezt a munkát, ezért választottam tanulmányom
témájául. Alapkérdésem: milyen háttérrel és környezetből született
Homjakov értekezése, hogyan teltek meg, bővültek újabb és újabb
tartalommal az író szavai 150 év alatt; ezért milyen nehézséggel találja
magát szembe az a magyar fordító, aki az érdeklődő római katolikus
magyar értelmiség számára teljességre törekvően kívánja átadni a XXI.
század elején Homjakov gondolatmenetét. |
p.36 |
x x x Mielőtt elkezdeném a "Tudományos Lapok" rendszerről
szóló tematikus összeállításának újabb fejezetét, leszögezem: jelen
értekezésem nem egy teológiai, hanem egy nyelvészeti tanulmány része. Eredeti
szakmám levéltáros, alaptermészetem pedig folytonfolyvást letűnt korok
emberi viszonyulásainak kutatására ösztönöz. Jelen munkámban is ennek
megfelelően cselekszem egy régi,
más szisztémában gondolkodó világban született teológiai mű fordításához
végzek "előtanulmányokat", egyfajta forráselemzést -
szemantikai céllal. x x x De mit jelent témánkban az
"Egyház" ismertetőjegyeinek és tulajdonságainak orosz ortodox
(katolikus szemmel nézett) rendszerében
a "forrás"? Elsősorban a hit forrását, azaz a
Szentírást, valamint más liturgikus szövegeket, a Szentatyák és a
későbbi Egyház nagyjainak tanításait, s minden olyan kisebb
jelentőségű munkát, amely azt a módot tükrözi vissza, hogy hogyan
értelmezte a hitét az Egyház abban a korban, amikor született. Meg kell tehát
vizsgálnunk azt a kort és kört, amikor és ahol leíródtak azok a szavak,
amelyek máskor és máshol már egészen más asszociációkat válthatnak ki,
eltávolodva az eredeti jelentéstől. Találó példa erre Lukács evangéliuma:
"[Jézus] fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a
szavakkal: 'Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én
emlékezetemre .'" (3) Az "emlékezni" héber megfelelője
pedig (a "zkr" gyökből) nemcsak a gondolatban való
visszaemlékezést fejezi ki, hanem a reális megjelenítést is... |
p.37 |
Alapkérdésem tehát a mai teológia
hermeneutikus jellegéből következik: hogyan oldható fel az emberi szó
tolmácsolásának, értelmezésének problematikája. Akármilyen világosnak is
látszik egy mondat, mindig fel kell tenni a kérdést: melyik rész ebből
az akkori közismert igazság, s miről akarta a szerző az olvasót
értesíteni, felvilágosítani, meggyőzni. 1. A
nícea-konstantinápolyi (4) hitvallás alapján az Egyház négy ismérve Ezt a tudatot osztotta meg velem
egy freskó Itália forró "sarkán", a Salentina félszigetén
fekvő kedves kisvárosban. Galatina talán csak a heraldikusok számára
ismert különleges címeréről, pedig még a messzapiusok alapították, majd
görög telepesek foglalták el. Több évszázadnyi harc, szenvedés,
egyházszakadás és menekülés után lassan megbékélt egymással a két mentalitás,
s a város még ma is ezt a kettős szellemiséget árasztja: a büszke olasz
férfiak a bárba belépő idegen vendégeket "benvenuti" helyett a
Magna Greciára emlékezve "kalos irtate"-vel fogadják. A Szentendrével azonos hosszúsági
körön fekvő, eredetileg Bizánchoz, majd Rómához tartozó, Szent Péter és
Szent Pál által patronált kisváros polgárságában oly eleven volt a szét nem
szakadt Egyház iránti igény, hogy amikor a XIV. század végén az arisztokrata
Orsini család késő románnal kevert kora gót stílusú bazilikával
ajándékozta meg a várost, a magisztrátus elrendelte, hogy a főhajóba az
Egyház és szentségeinek allegóriáját fessék meg. |
p.38. |
A freskón azúrkék háttérben piedesztálon áll az Egyházat megjelenítő
Főpap, baljával a kulcsokat adja Szent Péternek, jobbjával pedig a
Könyvet nyújtja Szent Pálnak. Két angyal ernyőt tart felettük, Krisztus
pedig az Egyház fölé magasodva óvva és áldva tárja szét kezét, aurába vonva
az Egyházat, akinek két oldalán nemesek és főrangú papok állnak
tisztelettudóan. Megdöbbentő volt számomra a hasonlóság a novgorodi
Sophia-ikonnal. Az Egyház minden ismérve, tulajdonsága rám tekintett a
kupolából, megrázó erővel, s segített a későbbiekben ennek a
témának megértésében és feldolgozásában. Azt az örök isteni szándékot, azt a müsteriont ragadta meg a falfestmény,
amely Jézus Krisztus megjelenésével vált nyilvánvalóvá: "Megismertette
ugyanis velünk akaratának a titkát jóságos tetszése szerint, amelyet
elhatározott benne az idők teljességének megvalósításáról: hogy
Krisztusban mint Főben újra összefogjon mindent, ami az égben és ami a
földön van." (5) Ez az üdvösségterv az Egyház eredete és alapja, ezért
nem lehetséges tisztán jogi, szociológiai, netán pszichológiai fogalmakkal
megragadni. Jézus kortárs követői és az apologeták a hangsúlyt még az apostoli
hagyományra épülő krisztusi életformára helyezték (orthé praxis), de
rövidesen megnyilvánult az Egyház valódi alapja: a koronként változó igények
és követelmények mélyebb megértése érdekében fejlődő hitigazságok
rendszere (orthé doxa). Ez biztosította helyének, szerepének megtalálását és
identitásának megőrzését, különösen miután Theodosius államvallássá
tette. A keleti kereszténység már a kora középkorban idegenül tekintett a Nyugat
racionálisabb, világias egyházfelfogására, mivel a Kelet számára az Egyház a
Szentlélek misztériuma. Róma a harmadik isteni személy titokzatos tevékenységét |
p.39 |
az Egyházban sokáig mondhatni bizonytalannak, megfoghatatlannak (az
ortodoxok szerint még anarchikusnak is) tartotta, mert az nem volt
besorolható szigorú dogmatikai és kánoni rendszerébe. Az ortodoxia szerint a
pápaság lassanként "elfeledkezett" Pünkösd egyházalkotó
szerepéről, s a továbbiakban ekkléziológiáját egyoldalúan a hierarchia
Krisztustól való egyenes, személyi függésére alapozta. Így alakult ki a
püspöki szolgálatból és a diakóniából az Egyház teljessége fölé emelkedő
jogi hatalom, amely a Krisztus földi helytartójának szeretetben való
elsőségre hivatkozó monarchiájában testesült meg. Ezzel a
racionalizálódással magyarázható a reformáció azon ellentörekvése, hogy a
Szentlélek tevékenységét nem az egyházi közösségben, hanem az egyéni életben
igyekszik "láttatni": az "egyetemes papságra" hivatkozva.
1.1. Unitas az Egyház egysége
(főként Homjakov szerint) "Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók.
Azokat is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy akol lesz, és egy
pásztor" (6) idézi János
evangelista Jézust. Az össze s Egyházhoz való tartozás feltételét már a
legelső évtizedektől a keresztények rövid formulában hangosan
vallották meg, a IV. századig kizárólag egyes szám első személyben
(piszteuó gör.; credo lat.). Ez vált az azonosítás jelévé, egy értelemben, de
nem egyformán. Elterjedt a Symbolum Romanum, az apostoli hitvallás és Szent
Athanásziosz hittani nyilatkozata is; természetesen rövidesen igény született
a formulák hivatalos megerősítésére. A keleti kereszténység számára a
hittartalom tételekben való többé-kevésbbé teljes, az I. és a II. egyetemes
zsinat által megfogalmazott ún. nícea-konstantinápolyi hitvallása lett máig
az egyedül mérvadó. Rómában 1014-től szintén ez volt a mise hitvallása,
a későbbi formák a tévtanok elleni védekezésül születtek, zsinati, vagy
pápai jóváhagyással. |
p.40 |
Néhány évvel ezelőtt Ivancsó István fordításában megjelent Eteria
útinaplója, amelyben a IV. századi magasrangú gall úrinő,
szerzetesnővér jeruzsálemi zarándoklatáról olvashatunk. "A
hitvallás visszaadása, vagyis felmondása ünnepélyes keretek között történt a
Martyrionban, mégpedig a Húsvét előtti utolsó vasárnapon. Természetesen
a püspök is jelen volt rajta, aki rövid beszéddel fordult a jelöltek felé,
elmondva a katekumenek számára fenntartott müsztagógikus katekézisek
témáit... [amelyek] már nyíltan mutatták be a misztériumokat, a
szentségeket... A müsztagógikus katekéziseket Jeruzsálemi Szent Cirilltől
ismerjük." (7) "Veruju... vo jedinu, szvjatuju, szobornuju i aposztolszkuju
Cerkov" - vallják a pravoszlávok. Ezek a predikátumok azonban eredeti
értelmükben nem kizáró jellegűek, tartalmuk arra utal, hogy az igazi
krisztusi Egyház nemcsak minden keresztény egyházi közösséggel van
kapcsolatban, hanem a jót és igazat lelkiismerettel keresőkkel is. A
négy predikátum feladatot rejt magában, jelezvén, hogy az Egyház Isten
országának még csak jele (de hatékony jele!) - azaz erő és lehetőség,
amely a Szentháromság Istenébe vetett hiten és bizalmon alapul. Az ortodoxia ekkléziológiai képe misztikus, Egyházuk Istenhez való
kapcsolata egyszerre trinitárius (az Egyház a Szentháromság képe),
krisztológikus (Krisztus Teste) és pneumatológikus (állandó Pünkösd): vagyis
a Szentháromság Egy Isten ikonjaként a különbözőségben rejlő egység
misztériumának földi megismétlése. Ez azt jelenti, hogy miként a
Szentháromságban a három önálló személy egy lényeg, ugyanígy az Egyházban
egyesülő emberek személyes különbözősége is sértetlen. "Mert
ti szabadságra vagytok hivatva, testvérek, csak a szabadság ne legyen kibúvó
a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak!" (8) Tehát, az |
p.41 |
Egyház a Szentháromság tükörképeként számos önálló, mellérendelt
viszonyban lévő helyi egyházból tevődik össze, amelynek egyik
püspöke sem tarthat igényt felsőbbrendű hatalomra, mert ezzel azt
az egységet borítaná fel, melyet az Egyház trinitárius jellegét kifejező
misztérium zsinati tanítás formájában biztosít. A főként Bergyajevre ható homjakovi iskola (9) szerint Krisztus
igazi Egyháza a keleti pátriárkák nem jogi alapokon, hanem spirituális
életen, Isten kegyelmén nyugvó egységében őrződött meg. Az ecclesia
Egysége a hitből és a paradosisból (szó szerint "átadásból",
azaz hagyománytiszteletből), a Szentlélek által éltetett testvéri
szeretetből és Krisztus főségéből fakad, a szentségek
tisztelete által folyamatosan szentelődve. 1.2. Sanctitas az Egyház szentsége (Malinovszkij megközelítésében) Hogyan lehet egészében szent, ha "bűnös tagjai is lehetnek
Krisztus Egyházának" (10)? Erről a II. Vatikáni Zsinat így
nyilatkozott: "bűnösöket is foglal magában, egyszerre szent is, és
folytonos megtisztulásra szorul, a bűnbánatnak és a megtisztulásnak
útját járja szüntelen" (11). Berki Feriz a II. Vaticanum "Lumen gentium"
és "Unitatis redintegratio" határozatairól így írt: ez "a
konstitúció teljesen orthodox módon szoros egységbe hozza a
láthatatlan és látható Egyházat, s ezzel véget vet a korábbi római
tendenciának, amely túlságosan éles válaszvonalat rajzolt a diadalmas Egyház
(Ecclesia triumphans) és a harcoló Egyház (Ecclesia militans) közé. Szintén
közel áll az orthodox felfogáshoz az Egyházról, mint Misztikus Testről
szóló zsinati tanítás. (Mi orthodoxok ugyan inkább Krisztus Testéről
beszélünk, mert a "Misztikus Test" fogalma sem a Szentírásban, sem
az egyházatyáknál nem fordul elő.) Ezek után derült égből lecsapó
villámként hat az a zsinati állásfoglalás, amely az 'egy, szent, egyetemes és |
p.42 |
apostoli Egyházat' azzal az Egyházzal azonosítja, amelyet 'Péter utódja
kormányoz, valamint a vele közösségben lévő püspökök'... Igaz ugyan,
hogy ezt az általánosítást némiképpen enyhíti a konstitúciónak az a kitétele,
mely szerint 'a megszentelés és az igazság sok eleme fennmaradt a Katholikus
Egyház struktúráján kívül is'... Az egyébként valóban ökumenikus szellemben
megszerkesztett konstitúció helyenként szinte vállveregető
nagylelkűséggel állapítja meg pl. rólunk, orthodoxokról is, hogy a
Szentlélek köztünk is munkálkodik, és hogy közülünk is eljutottak némelyek
odáig, hogy vérüket adják Krisztusért. A dolog azért bántó, mert éppen az
Orthodox Egyház őrizte meg az Egyetemes Keresztény Egyház hittanítását
annak hitelességében, változatlanságában és teljességében, ami pedig a
vértanúk és hitvallók sokaságát illeti, történetének húsz évszázada alatt
több olyat tud felmutatni, mint az egyetemes kereszténység összes többi
részei együttvéve." (12) Ismerve Homjakov XIX. századi nézeteit, majd az ortodoxia II. Vaticanum
utáni reakciót és II. János Pál pápa azon törekvését, hogy Oroszország
területén még egy római katolikus egyházmegyét hozhassanak létre, valamint,
hogy a keleti jezsuiták 2001. telén tervbe vették egy "Orosz Katolikus
Lexikon" szerkesztését - igen nehéz az Egyház szentségéről ortodox
szövegkörnyezetben úgy írni, hogy az mentes legyen az asszociációktól.
Előd István "Vallás és Egyház katolikus szemmel" c. munkájában
a magyar értelmiség számára ismeretterjesztő szinten részletesen
feldolgozta a kérdést, képzettársításunkat évtizedekre megalapozva. Teljes
dogmatikai rendszerére azonban most nem támaszkodhatom, csak egy szeletére,
hogy azon keresztül világítsam meg Nyikolaj Malinovszkij a "Pravoszlavnoje
dogmaticseszkoje bogoszlovije" III. kötetében (1909) írott tételeit. |
p.43 |
Az Egyház szentségét két komplementáris, mégis különböző jelentésben
valljuk: első az ontológiai szentség, amely a Szentháromság
műveként az Egyház elveszíthetetlen sajátsága, a Krisztus Testébe való
beavatottság záloga. Minden körülmények között birtokolja a Lélek erejét:
"[Jézus a tanítványokra] lehelt, és így szólt hozzájuk: 'Vegyétek a
Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek
pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.'" (13) Ebből, az
Isten hozzánk való töretlen hűségéből eredő tényből,
maradandó állapotból következik az állandó felszólítás: az eredet
szentségének szabad tettekben, emberi erőfeszítésekben történő
megvalósítása - az etikai szentség. Emberi szinten megfogalmazva: az Egyház szentsége nem más, mint az igaz
és hiteles erkölcsiség, amelyet azonban az egyén saját keretei között soha
nem képes megvalósítani, mivel természetfeletti. Az Egyház közvetíti ehhez az
ajándékul kapott erőt, amely kegyelem formájában mintául szolgál a nehéz
döntésekben. Malinovszkij, habár nem sorolható a homjakovi iskola tagjai közé, átvette
a Homjakov által felfrissített gondolatot: az Egyház, amelyet Fejének
Testeként a Szentlélek éltet, a földi életben az istenemberben
(bogocselovjek) valósul meg. (Az ortodox teológia szívügyeként egyébként már
korán ráérzett arra a titokra, hogy az erkölcsiség tökéletes megvalósítása
emberi szituációban lehetetlen.) A teremtéskor a világ a teremtett lét
realitásába bocsáttatott azaz szabaddá lett a kozmosz égi
Szófiájában lévő isteni Ősképből, amely azonban nem az isteni
Bölcsesség, hanem maga a minden egyes képmására rányomatott Isten. Ő az
a bizonyos "ősképmás", vagy inkább
"ősképképmás", amely a pravoszláv istenemberség alapja;
eszerint az emberiség, mint számtalan hüposztászisz, mind egy emberi
természetben részesül. Ez az első párnál megromlott, így a közös
természet révén mindegyikünk romlott lett - azonban az emberi természet (istenemberi megújításban) Krisztus által
minden egyes ember megváltását kieszközölte és meghozta. (14) |
p.44 |
Ezáltal válhatott a földi Egyház is Krisztus jegyeseként tanításában
tisztává, szeplőtelenné és tévedhetetlenné. Az istenemberi megújulásban
elnyert tisztaságban rejlik az infallibilitás: "az Egyház tévedhetetlen
(mondja Malinovszkij a "homjakovisták" nyomán), mert szent"
(15). 1.3. Catholicitas az Egyház egyetemessége (és a homjakovi
szobornoszty) Katolicitás, egyetemesség, "szobornoszty" a jelen kontextusban igen hasonló fogalmak
ezek. Ugyanis, eltekintve attól, hogy az orosz nyelvben a
"katolicseszkij" csak a Római Katolikus Egyházra, s annak papjaira,
híveire vonatkozhat, magyarul a "katolikus" kifejezés másik,
"egyetemes" értelmmel is bír, az orosz "szobornüj"
viszont a görög "katholikosz" (egyetemes joghatósággal bíró pap)
szláv megfelelője. A görög ajkú ortodoxok pedig a "katholike
ekklesia" kitételt mondják a hitvallásban, hasonlóan a magyar
katolikusokhoz, az orosz ortodoxok pedig a magyar protestánsokhoz hasonlóan
"egyetemesnek" nevezik az Egyházat. A "szobornoszty" - azaz közösség - kifejezés az orosz ortodox
teológiában arra utal, hogy az evangélium hirdetése és a hitről való
tanúságtétel nemcsak a hierarchiának, hanem ennek az egész keresztény, imában
egyesült közösségnek a feladata. Az Egyház valójában Isten aktív népe,
amelynek egyetemesnek kell lennie térben, időben és mélységben.
"Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet" (16) -
sajnos nem teljes a fordítás: eis ton kosmon hapanta (az egész világra
menjetek). Krisztus Egyházának emellett bármely kor s kultúra számára van
üzenete: "Azt tartsuk meg, amit mindenhol, mindig, mindenki hittel |
p.45 |
elfogadott" (17) - vallotta Lerinumi Szent Vince az ágostoni
kegyelemtan elleni V. századi művében. Georgij Florovszkij (Berki Feriz
fordításában) így nyilatkozott: "A Hagyomány a Lélek bizonyságtétele,
szüntelen kinyilatkoztatása és örömhirdetése... A Hagyomány nemcsak
megőrző, konzervatív, hanem elsősorban erősítő és
megújító... A Hagyományhoz való hűség nemcsak összhangot jelent a
múlttal, hanem egy bizonyos függetlenséget is a múlttól... A Hagyomány a
Lélek állandó jelenléte, s nem csupán bizonyos szavak állandó ismétlése. A
Hagyomány charizmatikus, nem pedig történelmi jelentőségű."
(18) Az Egyház katolicizmusa azonban nemcsak az egész földet, nemcsak a
történelmet, hanem magát az embert is teljes mélységében áthatja: nincs olyan
tudományos, kulturális érték, amely közömbös maradna előtte. A mai hivatalos egyházi álláspontot a "szobornoszty"-ról Pimen
pátriárka így foglalta össze: "a Szentlélek kegyelmi működésének az
eredménye, a Lélek pecsétje, amelyet az Apostolok Egyháza az első
pünkösdön kapott; következésképp a szobornoszty az Egyház alapvető, állandó
vonása... Munkánk egyik lényeges eleme, hogy tisztázzuk a katolicitás
fogalmának igazi tartalmát." (19) A "szobornoszty" níceakonstantinápolyi hitvallásban
gyökerező fogalma Homjakovnál újul meg: "hiszek az egy, szent,
egyetemes [katolikus-szobornaja] és apostoli Egyházban". Az egyetemesség
Homjakov szerint - a meglévő, élő hagyományra alapozva - egyrészt
földrajzi, másrészt kegyelemtani értelemben valósulhat meg, mivel minden
ember üdvösségre vonatkozó igényére választ ad az Egyház. Ezért szükségtelen,
hogy az egységnek külső vonatkoztatási pontja legyen (a római pápát, de
burkoltan a moszkvai pátriárkát is érti ezalatt), hanem elegendő egy
belső egység. |
p.46 |
A homjakovi "szobornoszty"-ról doktori disszertációmban (20)
már részletesebben írtam, nem említve egy érdekes momentumot, főként
Johann Adam Möhler és Homjakov teológiai kapcsolatát. Möhler az egyházatyák
szellemében 29 évesen 1825-ben összeállított "Die Einheit in der Kirche,
oder das Prinzip des Katholizismus" c. munkájában több rokon vonást
fedezhetünk fel a homjakovi egységen alapuló egyetemesség kérdésében.
Erről Nyikolaj Szergejevics Arszenyev, Szergej Bolsakov, Karl
Eschweiler, valamint Bernhard Schultze és Stanislaw Tyszkiewicz munkáiban
bővebben olvashatunk. Mivel disszertációm előszóban lefektetett
pontos célja az, hogy hogyan, milyen háttérrel és környezetből született
Homjakov "Cerkov odna" című értekezése, hogyan teltek meg,
bővültek újabb és újabb tartalommal az író szavai 150 év alatt, és
milyen nehézséggel találja magát szembe a XXI. század elejei katolikus magyar
fordító - le kellett mondanom a két mű
teológiai összevetéséről. Külön fejezetet, külön disszertációt érdemelne
a téma. De Homjakov olvasottsága oly nagy volt, hogy szigorúnak kellett
lennem önmagamhoz is. Ugyanez a problémám valójában magával a szobornoszty-tannal is. Számos
tanulmányban dolgozzák fel kitűnően a kérdést (a fentebb
említetteken kívül kiemelten Frederick C. Copleston S.J., Jaroslav Pelikan és
Antonella Cavazza, aki a témát a II. Vatikáni Zsinat szellemében vizsgálta)
mégis valami megmagyarázhatatlan zavart engem mindig Homjakovnál. Egészen
addig, amíg el nem készítettem disszertációm tematikáját. Ekkor derült ki,
hogy ebben a felosztásban nincsen helye a homjakovi szobornosztytannak.
Megtalálhatjuk az "Egyház" minden (valójában nem megfoghatóan
létező) ismertetőjegyét és tulajdonságát műveiben,
kisebb-nagyobb ellentmondásokkal. Lehetne még erről írni, ha nem a
klasszikus katolikus dogmatika terminológiájában fejezném ki magamat,
amelyben már minden tulajdonságát, jellemzőjét alfejezetekben
kimerítettem. |
p.47 |
Ezért megkockáztatom azt a tézist, hogy a "homjakovi
szobornoszty" magyar megfelelője nem más, mint "az Egyház
ismertetőjegyei és tulajdonságai". Nem azonos tehát a katolicitás,
egyetemesség jegyével. 1.4. Apostolitas az Egyház apostolisága Az előző részben a Florovszkij-idézetben felvillantott
hagyomány fogalmából következik jelen témánk: az Egyház apostolisága, amely a
folytonosságra utal; vagyis a Jézus Krisztustól az apostolok révén átörökített
tanítás, életforma és magatartás küldetésnek tekintett megőrzésére. De kiket tekinthetünk apostoloknak? Jézus földi életében még nem
született meg az Egyház. A Szentlélek indítására pünkösdkor (a hiányzó 12.
"mandátum" betöltésére tartott szavazás után) "szolgáimra és
szolgálóimra" (21) árasztotta ki Lelkét az Úr. "Mert az ígéret
nektek szól, valamint a ti fiaitoknak, és mindazoknak, akik távol vannak, de
akik közül mindenkit meghív magához a mi Urunk, Istenünk... Ők [a megkeresztelkedettek]
pedig állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyérszegés
közösségében és az imádságokban... Amikor látták Péter és János állhatatosságát, és megtudták, hogy írástudatlan és
tanulatlan emberek, elcsodálkoztak, és rájuk ismertek, hogy Jézussal
voltak." (22) A Tizenkettő különleges megbízatására,
meghatalmazására csak az ún. "galileai krízis" után kezdte
felkészíteni Jézus őket, az oldás és kötés, a bűnbocsátás, a
keresztelés, valamint az eukarisztikus átváltoztatás hatalmának odaadásával.
Idővel (már az újszövetségi szentírásban is) az apostoli név másokat is
megilletett, pl. Szent Pált. |
p.48 |
Ebből következően nem lehet a kérdést mereven szemlélni. Az
"apostoliság" életforma, amely három mozzanatból épül fel: ezek az
eredet apostolisága - azaz a krisztusi elgondolás
alapján eredetileg alapított és szervezett Egyház szellemisége; a tanítás
apostolisága - az idők végéig megörökített
kezdeti magatartást minden megváltozott körülmény között éltető és
ismerő kegyelmi tudás; és az apostoli utódlás, vagyis a teljes egyházi
hatalmat magában egyesítő püspökök testülete (ez Oroszországban nem
mindig azonos a Szent Szinódussal). Az ortodoxia hagyományról alkotott felfogása testesíti meg leginkább az apostoliságot.
A hagyománytisztelet diktálta többek közöttt a máig is háromszoros
alámerítéses keresztelést, a negyvennapos csecsemők templomi bemutatását
és "az ajtókat! az ajtókat!" liturgiai jelentőségét. A pravoszlávia hűséges a múlthoz,
mérlegre téve örökségét, különbséget téve hagyomány és hagyományok között. 2. Az "Egyház" lényeges tulajdonságai Ahogy fentebb említettem, tanulmányom nem teológiai, hanem nyelvészeti
dolgozat. Ezért nehéz választás elé kerültem, amikor a tematikát állítottam
össze. Tisztában vagyok azzal, hogy sem Homjakov ekkléziológiája, sem az
ortodox egyháztan nem szorítható ilyen osztályozás keretei közé. De én most
nem pravoszláv hittant készítek, hanem szemantikai elemzéshez egy szöveg
hátterét vizsgálom. Ennek értelmében egy magyar katolikus befogadó összes
asszociációja egy ma már talán nem is divatos, hagyományos szemléletre épül:
az apostoli hitvallásban rögzített négy ismérvre, az egyházhierarchiára,
valamint a kegyelmi |
p.49 |
rendre. Ezért erre kell építenem, nem pedig az oly szép, de sokszor
idegennek tűnő ortodox kánonokra, liturgiára. Tudom, hogy
megközelítésem nem szokványos, de a közös pontok így érződnek leginkább.
Tisztában vagyok azzal, hogy ennyi erővel akár sintoista szemmel is
tárgyalhatnám Homjakov életművét (számos közös vonást fel is tudnék
mutatni) - csak éppen a magyar megértés
szempontjából semmi értelme nem lenne. Ezért ragaszkodom a hagyományos katolikus felosztáshoz, ismerve több
jeles kortárs római teológus azon munkáit, ahol már nem választják külön az
Egyház ismertetőjegyeit és tulajdonságait, hanem együtt tárgyalják
őket, arra hivatkozva, hogy a vándor Egyház fogalma és az Egyház
eszkatológiai vonatkozása, valamint a triumfalizmus veszélye megkívánja,
sőt megköveteli az ismertetőjegyek nem tényszerű, hanem
dinamikus (azaz feladatközpontú) szemléletét is. Összegezve: az Egyházat nemcsak kegyelmi rend jellemzi, hanem bizonyos
külsőleg észlelhető, megtapasztalható, kegyelmet eszközlő
tulajdonságok is, ezek azonban nem azonosak az Egyházzal - ezért tettem azt a címben idézőjelbe. Ezeket a megtapasztalható,
összefüggő egyházi
sajátossságokat én "ismertetőjegyekként és tulajdonságokként"
vizsgálom, Homjakov pedig (részben) "szobornosztyként" tárgyalja.
Az Egyház észlelhető arcának fontos eleme még a hierarchikus
megszervezettség, amit azonban, annak közismertsége miatt külön nem
részletezek, csak ha a kontextus megköveteli. 2.1.Visibilitas az Egyház
láthatósága (és Szvetlov láthatatlan szeretetorganizmusa) Krisztus Isten országát (ami szűkebb értelemben az Egyházra is
vonatkozik) mindig látható dolgokhoz hasonlította: templom, hegyre épült
város, háló, nyáj, |
p.50 |
szántóföld. Ezek mind környezetüktől konkrétan
megkülönböztethető dolgok, ugyanúgy, mint az ószövetségi választott nép,
liturgiája és körülmetélése révén. Minden ember igényel valamilyen
közösséget, amelyhez a tartozását bizonyos külső jelekkel is kifejezésre
óhajtja juttatni. "Ti tanúi vagytok ennek, és Isten is, hogy milyen
szent, igaz és feddhetetlen módon éltünk értetek, akik hívők
lettetek" (23) - írja levelében Szent Pál. De ugyanakkor figyelmeztet:
"Ha valaki a hitetlenek közül meghív titeket és el akartok menni,
mindent egyetek meg, amit elétek tesznek, anélkül, hogy lelkiismereti okból
bármit kérdeznétek. De ha valaki azt mondja nektek: 'Ez a bálványok
áldozatából való', ne egyétek meg amiatt, aki szóvá tette, és a lelkiismeret
miatt." (24) Az Újszövetség Máté evangéliumával, Jézus családfájával kezdődik,
kiemelve ezzel, hogy Isten Krisztusban látható, hallható, tapintható formában
testesült meg. Az Egyház ugyanígy érzékszerveinkkel érzékelhető, mivel
Krisztus Teste; azaz lényegéből következik, hogy külső vonásokat
(az emberi együttélésből következően törvényeket, jogot, függő
viszonyt, tekintélyt stb.) is tartalmazzon. Mégis, miért lehet kérdés a látható, illetve a láthatatlan Egyház
viszonya? Mert egyik részét sem lehet egyoldalúan hangsúlyozni. Nem lehet a
hierarchia szerint osztályozni tagjait, mert nem tudhatjuk, éppen milyen
fokban engedik működni saját magukban az isteni kegyelmet. A
"láthatóság" tehát a szakramentalitásból fakad (25), s ha az
egységes Egyház nem volna szent, nem tudná Isten szentségre hívó,
egyházéltető akaratát tükrözni - akár homályosan is. A prostestáns teológia (természetéből adódóan) eredetileg tagadja az
Egyház láthatóságának kérdéskörét. Azonban saját felekezetük definiálására s
védelmére, az ún. valódi Egyház szektáktól, torzulásoktól való
megkülönböztetésére kísérletet |
p.51 |
tettek bizonyos külső, megtapasztalható jelek, jegyek alapján. Így
alakult ki jelen témánkban a protestáns egyháztan bizonyos fokú ambiguitása. A pravoszlávia a kétezer éve hagyományos irányzatot követi. Idézem Berki
Ferizt: "az Egyház látható és láthatatlan, emberi és isteni. Látható,
mert konkrét emberi közösségek alkotják; láthatatlan pedig, mert magában
foglalja az elhunytakat, szenteket és angyalokat is. Emberi, mert földi
tagjai tévedhetnek és bűnösök; isteni, mert feje a Krisztus, és a
Szentlélek élteti irányítja. Nincs elkülönülés a látható ecclesia militans és
a láthatatlan ecclesia triumphans között, mert a kettő egyetlen,
osztatlan valóság. Az Egyház a földön is menynyei dolog, az örökkévalóság
élő képe az időn belül." (26) Az ortodoxia autokefál vonása azonban az egyes nemzeti Egyházak együttes
kormányzásának látható egysége nélküli "visibilitas"-t
elhomályosítani képes. Erre mutatott rá Homjakov ekkléziológiájában, teológus
elődeinél jobban hangsúlyozva az Egyház spirituális jellegét. Ezen
elképzelése Lev Tolsztoj 1901-es kiközösítése után szélsőséges
követőkre talált a "látható Egyház lelkiséget elnyomó"
fogalmának nyílt ellenzői lettek a nyugati terminológiában
adogmatikusoknak nevezett "bogoiszkatyeli", mint pl. Vaszilij
Rozanov, vagy a "Pétervári Vallásfilozófiai Ülések"
résztvevői. (27) Leskovec professzor úr könyvében (28) felhívja a figyelmet Pavel
Szvetlovra, aki a latitudinarista irányzat (29) képviselőjeként azt
vallotta, hogy az Egyház tárgyalt tulajdonsága nem lényegi. Szerintük a
Krisztus Misztikus Testében egyesült keresztény egyházak nem képezhetnek
látható valóságot; a kialakult hierarchikus struktúra nem a tulajdonság
része, mivel az Egyház lényegét tekintve kizárólag a szentség és a szeretet
lelki szervezete ebből következően láthatatlan. |
p.52 |
Megjegyzésre méltónak tartom a témánkhoz áttételesen kapcsolódó, az
egyetemes zsinat természetére, összetételére vonatkozó pravoszláv teológiai
vitát, amely az Orosz Ortodox Egyház 19171918as helyi zsinatán
kezdődött, majd felerősödött a II. Vatikáni Zsinat után, s
napjainkig az ortodox hittudósok kutatásainak egyik fő iránya lett. 2.2. Indefectibilitas az Egyház fogyatkozhatatlansága (főleg
Szolovjov írásaiban) Különös fontosságot nyer a probléma a fogyatkozhatatlanság római
katolikus dogmája szemszögéből. "Te Péter vagy, és én erre a
kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek
erőt rajta." (30) Vagyis az Egyház létét nem lehet megrontani, sem
a visszafordíthatatlan elmúlással, sem gonosz, ártó lélekkel. Folytonossága
és fennmaradása Isten ígérete alapján biztosított, amely a katolikus hit
alapján a római pápa egyházi tanítóhivatalában konkretizálódik. De vajon
hogyan viszonyult mindehhez a XIX. századi pravoszláv szellemi élet? Vlagyimir Szolovjov az orosz társadalomban egyre erősödő
(posztumusz) homjakovi hatásra, de főleg belső indíttatásból azt
vallotta, hogy a keresztény egyházak misztikus egysége töretlen, jó alapot
szolgáltatva a megszületendő valóságos, egy, szent keresztény
kultúrához. Ehhez először a benső életet kell egyesíteni (vagyis a
Keleti Egyházakat a nemzetek feletti spirituális hatalommal rendelkező
Nyugattal), hogy aztán közösen vehessék át az uralmat a politikában,
teokráciában megteremtve azt a látható Egyházat, amely Isten Országának
tényleges és objektív formája. |
p.53 |
Élete vége felé azonban Szolovjov ezt a nézetét is finomította, felvetve
a "jánosi Egyház" (vagyis a kegyelemmel teljes lelki
átrendeződés) gondolatát. Szimbolizmusának is a teurgia vált céljává,
vagyis az isteni akarat jegyében hálás munkatársként
"együtt-teremtett" szellemi univerzumra eszmélés, amelyben
megtestesül az abszolút jó, igaz és szép. Ezen gondolat és az egyházi
indefektibilitás meglátásom szerint tökéletes illusztrálására a talán
"irodalomteológiának" nevezhető műfajt hívom segítségül. A "Három beszélgetések" c. szolovjovi mű (18991900)
befejezésében a főként zsidók által lakott és kormányzott, egyébként
autonóm Palesztína császárvárosává lett Jeruzsálemében az egységes emberiség
császára klerikusok és az igen megfogyatkozott világi hívek részvételével
egyetemes zsinatot hív össze szeptember tizennegyedikére. Beszédében a
katolikusoknak visszaadja a Vatikánt összes világi privilégiumával, az
ortodoxoknak konstantinápolyi régészeti világmúzeumot, a tudósoknak bizottságokat
és szabad Szentíráskutató világintézetet ígér. Ezt nem fogadja el Péter pápa
("non praevalebunt portae inferni (31) suttogta"), János
sztarec ("hangosan sóhajtott") és Pauli professzor ("felemelte
a fejét, bizonytalan mozdulattal felállt, megmaradt hitsorsosai követték, s
velük együtt odaült János sztarec és Péter pápa, meg köreik közelébe")
(32). A császár és tanácsadója, a nagy mágus dühe a bennük Antikrisztust
felismerő pápa és sztarec ellen fordul. Mindketten meghalnak,
romolhatatlan holttestükért később Pauli professzor megy titokban,
éjszaka szamárháton Jeruzsálembe. "Amint letették a földre a
hordágyakat, az élet lehelete beköltözött a holtakba... Megszólalt az életre
kelt János sztarec: 'Nos hát fiacskáim, nem is váltunk el. Most pedig azt mondom
nektek: itt az ideje, hogy teljesítsük Krisztusnak a tanítványaiért mondott
utolsó imáját, hogy egyek legyenek, mint ahogy Ő maga egy az Atyával.
Így e krisztusi egyesülés érdekében tisztelettel adózunk, fiacskáim,
szeretett |
p.54 |
testvérünknek, Péternek. Utoljára hadd legeltesse Krisztus juhait. Úgy
bizony, testvér!' És megölelte Pétert. Akkor odalépett Pauli professzor: 'Tu
es Petrus!', s a pápához fordult: 'jetzt ist es ja gründlich erwiesen und
außer jedem Zweifel gesetzt' (33). És erősen megszorította jobbjával a
kezét, balját pedig e szavakkal nyújtotta János sztarecnek: 'So also,
Väterchen, nun sind wir ja Eins in Christo'. Így valósult meg az egyházak
egyesülése a sötét éjszakában, egy magas és elhagyatott helyen. Az éjszakai
sötétséget azonban hirtelen fényes ragyogás világosította meg, és megjelent
az égen a nagy jel: a napba öltözött asszony, lába alatt a hold, fején pedig
a tizenkét csillagból álló korona... Péter pápa felvette pásztorbotját, és
örömmel kiáltott fel: 'Íme a zászlónk! Menjünk utána!'" (34) Nem szokásos egy hittudományi áttekintésben irodalmi idézetet hozni.
Mégis megtettem, mivel az napjaink egyik jelentős nemzetközi teológiai
irányzatát támasztja alá, amelyet főleg a nemrég elhunyt
"eukarisztikus ekkléziológus", Alexander Schmemann, a crestwoodi
Szent Vlagyimir Ortodox Teológiai Kar dékánja képviselt. Schmemann (aki
kitűnő tanulmányt írt Homjakovról) (35) társaival, Nyikolaj
Afanaszjevvel, Koulomzinenel és Johann Meyendorffal az a "La primauté de
Pierre dans l'Eglise Orthodoxe" c. Tanulmánykötetben (36) azt a tételt
állította fel, hogy a jelenlegi (általuk "konfesszionálisnak"
nevezett) Egyház nem lehet azonos a kezdeti, krisztusi Egyházzal, mivel az
mentes volt a később kialakított igazságszolgáltatási, kánonjogi struktúráktól.
Más, ma élő kortárs szerzőkkel egyetemben ők is azon az
állásponton vannak, hogy a jogi jellegzetességek az Egyházban profán elemek,
s az egyházi szervezetbe indokolatlanul épültek be mintegy
megkérdőjelezve annak Isten által megígért fogyatkozhatatlanságát. |
p.55 |
2.3. Infallibilitas az Egyház tévedhetetlensége (Afanaszjev
műveiben) Gál Ferenc a Katolikus Lexikonban az Egyház tévedhetetlenségét tömören
így foglalta össze: "az egész Egyház különleges karizma alapján a
kinyilatkoztatott igazságokat a hitében és a tanításában (37) romlás és
hamisítás nélkül megőrzi." (38) Tehát az infallibilitás nem más,
mint az Egyház fogyatkozhatatlanságának egyik jellegzetes megnyilatkozási
formája. Nec falli, nec fallere potest: sem megtévesztésnek, sem tévedésnek
nem lehet kitéve de csak a krisztusi kinyilatkoztatás
megőrzésében és tolmácsolásában. Azaz nem hibáktól mentes, hanem
mindörökké a lényeghez hűséges. Homjakov korában a katolikus Egyház még
kétféle tévedhetetlenséget fogadott el: az ok-okozat mintájára a
tanítóhivatal aktív és a hívek passzív (rossz kifejezéssel)
csalatkozhatatlanságát. A II. Vatikáni zsinat az aktív formát aztán az egész
Egyházra kiterjesztette; hangsúlyozva, hogy "az Egyház a maga egészében
tévedhetetlen, a tanítóhivatal pedig csak szócsöve a
tévedhetetlenségnek" (39). Ennek a dogmának csak az első felét fogadja el a pravoszláv
teológia. "A keleti ortodoxok szerint a krisztusi igazságot az Egyház
egésze őrzi. Tévedhetetlensége az Istennel való egységből adódik.
Az Egyetemes Egyházat a Szentlélek tanítja, ezért az Egyetemes Egyház nem
tévedhet, nem választhat hazugságot az igazság helyett, és nem vezethető
félre. 'Az Egyház tévedhetetlenségének hordozója nem egy személy, nem is az
egyetemes zsinat, hanem az Egyház egészének, plérómájának a köztudata,
lelkiismerete.' Ezzel a felfogással szemben a római Egyház szükségesnek tartja, hogy
legyen olyan tanító testület, amely hitelesen tolmácsolja a
kinyilatkoztatást, mert a papság és a hívek egyetemes köztudata téves,
babonás, illuzórikus nézeteket is igaznak tarthat mint a történelemben
nemegyszer előfordult , továbbá egyes tételekre vonatkozólag
egymástól lényegesen eltérő, sőt egymással ellenkező
álláspontokat is képviselhet." (40) |
p.56 |
Témánk, a homjakovi ekkléziológia szempontjából a tévedhetetlenség
érdekes megvilágítást nyer. Az orosz ortodox Egyház főleg dogmatikai
kérdéseket vizsgáló, utcai harcok és ágyúdörgés közepette különleges
felelősségtudattal megtartott 1917-18. évi helyi "reformzsinatán"
sor került a szobornoszty-tan vizsgálatára is. Amikor összeomlott minden
politikai struktúra s a szinodális rendszert megszüntették, a püspökök a
hívek számára valami "megfogható" lelki tájékozódási pontot,
támaszt kerestek. Oeldemann rámutat tanulmányában, hogy "die im Laufe
der Reformdiskussion erfolgte Akzentverschiebung kann als die idealistische
Konzeption Chomjakovs in reale Strukturen der Kirche umzusetzen
versuchte" (41). A zsinat, majd az azt követő véres évtizedek a XIX. századtól
eltérő szemléletet kényszerítettek a pasztoráción keresztül az ortodox
hittudományra. Néhány teológus a probléma mélyebb vizsgálata után egészen új
szemszögből kezdte megközelíteni a kérdést: a filozófia oldaláról. Az új
ismeretelméleti viszonyulás lényege az volt, hogy a gondolati tartalmak
ábrázolt tárggyal való kapcsolatát keresték, "latinosan" az
obiectum materiale (az emberi ismeret), az obiectum formale quod (az ismeret
értéke) és az obiectum formale quo (a reflexió) tárgyán keresztül. (42) A haladó
pravoszláv teológiai irányzat ennek megfelelően tudatosan törekedve arra, nehogy Krisztus
tévedhetetlenségének karizmáját intézményesítsék az alábbi megállapításokat tette: (43) a) az Egyház karizmatikus teljességének tárgya: csak szabad akarattal
válhatnak az emberek az Egyház tagjaivá, az isteni kegyelemből és a
kölcsönös szeretetből fakadó hitet megvallva. b) Ennek oka maga az Egyházban misztikusan jelenlévő Krisztus, aki a
hitét Péterként vallja meg a Szentlélekben,
megvédve azt minden tévedéstől. |
p.57 |
Ezekkel az elvekkel összhangban Nyikolaj Afanaszjev egyrészt azon ortodox
teológusok véleményét bírálta, akik a pápai infallibilitást támadva a
tévedhetetlenséget kizárólag az egyetemes zsinatnak tulajdonítják; másrészt
azokét, akik az egyetemes zsinat rendeleteinek tévedhetetlenségét nem tartják
teljesnek, amíg azt a hívek el nem fogadták. Szergij Bulgakovval egyetértve
Afanaszjev szerint az infallibilitást nem az Egyház személyes (római
egyházfő), vagy kollektív (egyetemes zsinat) szervezetében kell keresni,
hanem magában az Egyház belsejében - a szobornosztyban. Jegyzetek: 1.) "A fekete lyuk... egy összeomló csillag, amely előbb
láthatatlanná válik, majd törpévé zsugorodik. Léte még megfigyelhető, de
már csak az egykor hatalmas tömegének körzetében zajló mozgásokban.
Törmelékdarabok, melyek képtelenek kiszakadni az egykori anyatest vonzásából,
reménytelenül száguldanak kisebb központok körül, míg végül összeütköznek és
megsemmisítik egymást." (In: RATZINGER, Joseph: A föld sója.
Kereszténység és Katolikus Egyház az ezredfordulón.Beszélgetés Peter
Seewalddal. Budapest, 1997. p.97) 2.) Szent Ágoston püspök azért hitt, hogy "meg tudjon érteni".
Szemlélete nagy hatással volt Szent Tamásra is. 3.) Lk 22,19 4.) Nícea városát a legfrissebb szakirodalom már Nikaiának említi, de ez
a névforma igen nehezen honosodik meg. 5.) Ef 1,910 6.) Jn 10,16 7.) IVANCSÓ István: Eteria útinaplója. Nyíregyháza, 1996, pp.41-42 8.) Gal 5,13 |
p.58 |
9.) Teológiáját Tenace így foglalja össze: "Chomjakov non e solo
ideologo dello slavofilismo. E teologo della Chiesa e della societa. Cerca di
capire quale e la natura della Chiesa una (La Chiesa e una, 1867) definendo
tale unita in riferimento all' unico Cristo e all' unica fede tramandata
dagli Apostoli e dai Padri, fede custodita nell' Ortodossia. La Chiesa e
concepita quale communita capace di realizzare la societa ideale ad immagine
della Santissima Trinita a condizione pero che viva secondo lo spirito del
vangelo e confessi il dogma cosi come e stato trasmesso dalla Tradizione
della Chiesa indivisa del primo millenio. Queste condizioni secondo
Chomjakov, si trovano soltanto nella Chiesa ortodossa: "La Chiesa degli
Apostoli nel IX. secolo non e ne la kathékaston (secondo ciascuno) come
presso il protestanti, ne la Chiesa kata episkopon tés Romés (secondo il
vescovo di Roma) come presso i latini, ma e la Chiesa katath'olon (secondo
l'unita di tutti) come era prima dello scisma occidentale; poiché questo
scisma, lo ripeto, e l'eresita contro il dogma dell' unita della Chiesa.
Questa concezione della Chiesa come organismo integrale (detto sobornost') ha
avuto un influsso notevole su quei teologi latini (Congar per es.) che anno
promosso l'eclesiologia del Vaticano II." (In: TENACE, M.: A. S.
Chomjakov (In: Dizionario dei teologi del primo secolo ad oggi. Casale
Monferrato, 1998. p.302) 10.) DS 793 (DENZINGER, H. - SCHÖNMETZER, A.: Enchiridion Symbolorum.
Herder, 1973.) 11.) Lumen gentium 8. 12.) In: BERKI F.: Ismerjük meg egymást (In: Egyházi Krónika 1969/2, p.5 13.) Jn 20,22-23 14.) Szolovjov világnézetének koronája a szofia-tan, amelyben az
őskreatúra mindenegységét (hen kai pan) belülről kiindulva
szemléli. A Bölcsesség (Szófia) teremtő Szeretetként valóságosan
nyilatkozik meg, s láthatóan manifesztálódik szellemi Szépségként (harmónia).
Lényegében Szolovjov megkülönbözteti az isteni, a teremtetlen Bölcsességet
(Szofia tu Theu) a teremtettől. A teremtetlen, tehát az abszolút
teremtő mindenegységet magában az Istenben, a Logoszban és az örök
Istenemberben, Krisztusban látja. Ezzel szemben a teremtett Bölcsesség a
szellemi őskreatúra mindenegysége. A Szófia alkotja a szellemi
princípiumnak, mármint az égi Istenembernek a lelki perifériáját, mintegy
Krisztus Misztikus Testeként. Ezt az égi Szófiát nevezi Szolovjov
"istenemberség"-nek, vagyis "Krisztussal teljesen egyesült
emberség"-nek - ami nem más, mint az ideális emberség, vagy az emberi
lét egyetemes mindennel való egysége. 15.) In: MALINOVSZKIJ, N.: Pravoszlavnoje dogmaticseszkoje bogoszlovije.
1909, t.III. pp.506. 16.) Mt 28,19 17.) In: VINCE, Lerinumi Szent: Commonitorium 5,11 |
p.59 |
18.) In: BERKI F.: Az orthodox kereszténység. Budapest, 1975. p.219 19.) In: SANTINI, A.: Ezeréves az orosz Egyház. Beszélgetés Pimennel,
minden oroszok pátriárkájával. Budapest, 1988. p.56 20.) BLUMENTRITT-VIRÁGHALMY L.: A homjakovi ekkléziológia szókincsének
szemantikai elemzése. Budapest, 2002. 276 p. 21.) Csel 2,18 22.) Csel 2,39; 2,42; 3,13 23.) 1Tessz 2,10 24.) 1Kor 10,27-28 25.) Az Egyház láthatóságát az I.
Vatikáni zsinat nyilatkozatai alapján katolikus dogmának tekintjük. 26.) In: BERKI F.: Az orthodox
kereszténység. Budapest, 1975. p.249 27.) Bővebben: ONASCH K. -
CIPIN, V.: Az orosz ortodox egyház története. (In: Ecclesia Santa 4.)
Budapest, 1999. pp.146-148 28.) LESKOVEC, P. SJ: Note di ecclesiologia ortodossa dal XV al
XX secolo. /Pontificio Istituto Orientale, manoscritto/ Roma, s.a., p.39 (A
szöveg nehéz nyelvi logikájának megértésében dr. Takács József egyetemi
docens volt segítségemre, amelyet ezúton is köszönök.) 29.) Lsd: BLUMENTRITT-VIRÁGHALMY
L.: A homjakovi ekkléziológia szókincsének szemantikai elemzése. Budapest,
2002. p.103 30.) Mt 16,18 31.) U. o. 32.) In: SZOLOVJOV, V.: Az
Antikrisztus története (In: Az orosz vallásbölcselet virágkora Tolsztojtól
Bergyajevig. I. Budapest, 1988. pp.139-140 33.) Most ez alaposan
bebizonyosodott és kétségen felül áll. 34.) In: SZOLOVJOV op. cit.
pp.146-147 35.) SCHMEMANN A.: Aleksei
Stepanovich Khomyakov (In: Ultimate Questions. An Anthology of Modern Russian
Religious Thought. New York - Chicago
- San Francisco, 1965. pp.29-69) 36.) In: AFANASZJEV, N.: LEglise
qui préside dans lamour, (In: AFANASZJEV, N. - KOULOMZINE, N. -
MEYENDORFF, J. - SCHMEMANN, A.: La primauté de Pierre dans lEglise
Orthodoxe. Neuchatel, 1960. pp.7-64) 37.) "in credendo et
docendo" 38.) In: GÁL Ferenc: Az Egyház
tévedhetetlensége (In: Katolikus Lexikon. Szerk. Diós István. II. köt.
Budapest, 1993. pp.850-851) 39.) In: ELŐD I.: Vallás és
Egyház katolikus szemmel. Budapest, 1981. p.227 40.) Op. cit. p.230 41.) In: OELDEMANN, J.: Die
Auswirkungen der Sobornost'-Lehre auf das Landeskonzil 1917/18 der Russischen
Orthodoxen Kirche (In: Ostkirchliche Studien, Würzburg 1992/4 p.278) 42.) Bővebben: BOLBERITZ P.:
Ismeretelmélet. A megismerés filozófiája. Budapest, 1981. pp.59-151 43.) In: LESKOVEC, P. SJ: Note di
ecclesiologia ortodossa dal XV al XX secolo. /Pontificio Istituto Orientale,
manoscritto/ Roma, s.a., p.41 |
Impresszum:
Tudományos Lapok a rendszerről
(Szerk. Dr. Lea-Katharina STELLER. Szentendre, ISSN 1788-0963)
I/2. (2006) pp.33-59: Dr. Lea-Katharina
STELLER: A katolikus értelmezés problematikája az Egyház
ismertetőjegyeinek és tulajdonságainak orosz ortodox rendszerében
Copyright:
Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény
Sudetendeutsche Wissenschaftliche Sammlung
Collections for Research into